Több mint ezer ember tüntetett szombat délután a Kossuth téren a köznevelési törvény módosítása ellen. A szervezők azzal szólítottak a tiltakozásra, hogy tenni akarnak egy jobb
Az AfD a brandenburgi választást akár meg is nyerheti, és Szászországban is a legnagyobb pártok közé kerülhet. Kormányzati pozíciót azonban egyik tartományban sem kaphat, egyelőre.
Mint arról korábban beszámoltunk, tragikus baleset történt Budapesten. A rendőrség információi szerint eddig tisztázatlan körülmények között 2019. augusztus 31-én 18 órakor a XIV. kerületben, a
Magyarországon a következő években jelentősen nőni fog az eltartottsági ráta, vagyis egy dolgozóra egyre több inaktív jut. A KSH friss kiadványa – amely a fenntartható
Nemcsak, hogy nem ismerte fel II. Erzsébetet egy amerikai turistákból álló csapat, még meg is kérdezték tőle, hogy ismeri-e a királynőt. Fotó: Samir Hussein/WireImage / Getty