Bochkor Gábor fel van háborodva, ha egyes exei a nevét felhasználva akarnak címlapra kerülni. A vele készült interjúban ugyan neveket nem említett, ám az egyik
Az, hogy egy kereszténydemokrata politikus vetette fel, hogy lépéseket tesz az európai minimálbér érdekében, már önmagában is nagy súllyal bíró fejlemény – mondta az mfor.hu
Ez lesz a legfőbb próbája a teljes ellenzéki összefogásnak, mert Budapesten közel sincs feles többsége a Fidesznek. A kormánypárt fő előnye, hogy tizenhét kerületben a
Hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken elhunyt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze – írja a behir.hu. A Jászai-díjas színésznő 45 éves volt.
Hamarosan kezdetét veszi a fűtési szezon, így a szemfülesek már azt keresik, merre kapható a legolcsóbban tűzifa. Mivel idén is folytatódik a szociális célú tüzelőanyag-program,