2,6 millió nyugdíjasnak vitte vagy viszi ki a posta a rezsiutalványokat, de nem mindenkinek lesz egyszerű dolga, ha érvényesíteni próbálja a rezsiszámlájában a 9 ezer
Érdemben nem csökkent az üres álláshelyek száma Magyarországon 2019 I. és II. negyedéve alatt. Honnan hiányoznak a legtöbben? Mit tervez a kormány úgy, hogy többször
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat.
13 millió forintos bírságot szabott ki a hódmezővásárhelyi önkormányzatra a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely szerint szabálytalan volt pályáztatás nélkül szerződést kötnie a Cyber Services Zrt-vel és
Korábban a szépségversenyen falatnyi bikiniben vonult fel, mégis legtöbben az Ázsia Expresszből ismerték meg, és gratulálnak Horváth Grétinek, amiért az „anyatestét” bátran felvállalja.
Orbán Viktor örülhet, az Európai Bizottság harmóniára törekvő leendő elnöke teljesítette kérését, és a magyar biztosjelöltnek adja a bővítési feladatkört. Trócsányi László viszont még másfél